Lili idénytermékei

Vállalkozásfejlesztés tanácsadás legjobb

Lili online tanácsadást kért tőlem. Csodás dolgokat készít, nagyon szeretik a vásárlói, azonban a vevőszerzés mindennapos harc számára és mivel a termékei idényjellegűek, ezért nagyon hullámzó a bevétele is.

Lili már túl van a 4. x-en, ezért kicsit nehezebb átlátnia a mai pörgős online világot, de rendületlenül posztol és a kézműves vásárokon is ott van. Nem adja fel, megrekedés helyett növekedést akar a vállalkozásában.

Az együttműködésünk elején igyekeztünk a legfontosabb teendőket meghatározni és olyan ütemben megvalósítani, ahogy beilleszthető az életébe. Voltak apróságok, amik 1-2 perc alatt változtathatók voltak és a vásárlói máris könnyebben megtalálják őt.

Pl. (több vállalkozónál láttam már, hogy) a személyes Facebook oldalán „digitális tartalomkészítő” megjelölés volt, így a több, mint 1000 követője számára nem volt egyértelmű, mit is csinál valójában, ezt javítottuk. Ráadásul a privát oldaláról nem tudtak átmenni az érdeklődők az üzleti oldalra, ami számára egyelőre az értékesítés helye, hiszen még nincs webáruháza, ezt is megoldottuk.

A Facebook mellet elindítottuk az Insta oldalát is, ahol a temrékeiről szép fotókat tud kitenni, így már ott is folyamatosan nő a követőinek száma. Beregisztráltuk a Google Cégembe is, így a helyi lakosok is jobban megtalálják majd.

Átnéztük és finomítottuk a posztok tartalmát is, és megbeszéltük a hiányosságokat. Például, ha akció van, nem elég csupán annyit írni, hogy „már csak két napig akciós”, hiszen így az érdeklődő nem tud azonnal kattintani és rendelni. Ezen kívül hiányoztak az elérhetőségek, mint például a telefonszám, ami szintén fontos információ ahhoz, hogy az érdeklődők könnyen kapcsolatba tudjanak lépni vele. Ezeket a hibákat is kijavítottuk.

Ezek után rátértünk a másik fő problémára, a termékek idény jellegére. A közös ötletelés során előkerültek olyan megoldások, amivel Lili a jövőben akkor is tud értékesíteni, ha épp uborkaszezon van.

Kicsit átgondolva a termékpalettát, kisebb módosításokkal Lili olyan termékefejlesztésbe fogott, amivel nagyobb beruházás nélkül, a most meglévő nyersanyagaiból állandóan értékesíthető árukat kreált.

Ehhez új marketingcsatornákra van szükség és a célcsoportot is újra kell kutatni, de az a nagyszerű, hogy az idényszerű megrekedésből már most sikerült kitörni.

Lili nem halad gyorsan, de következetes és a változtatások már kézzelfogható eredményeket hoztak. A közös munka pedig folytatódik tovább, az új kihívásokra koncentrálunk 🙂

Néha kisebb változtatások is nagy eredményt hoznak – csak legyen egy külső szem, aki segít átlátni a helyzetet.

Ha te is hasonló problémákkal küzdesz, keress meg és működjünk együtt!

KERTI ERI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI MENTOR